Apor lányok feredőjének a felújítása

Szeptember 27-29. között a Vinca Minor Egyesület kis önkéntes csapat segítségével a bálványosi Apor lányok feredőjénél tartott karbantartási munkálatokat.

A hétvégi munkálatok alatt nagy előrehaladás történt: megszépült a fürdő és környezete, hiszen táblákat és korlátokat újítottak fel és festettek meg, kicserélték a lépcsők korhadt faelemeit, megszépítették a nagy medence körüli részt, illetve elkészítettek egy kőpadot is. Különös figyelmet fordítottak az erózió védelem erősítésére, ezért fából készült védőkerteket építettek a problémás részeken, a kisebb források körül pedig kijavították a fából és kőből készült védelmet.

Október 16- án az egyesület munkatársai elvégezték a fürdő felújításával kapcsolatos utómunkálatokat.

Az Apor lányok feredője 2015-ben a Vinca Minor Egyesület és az Ars Topia Alapítvány szervezésében a Székelyföldi Fürdő- és Közösségépítő Kaláka Mozgalom keretében újult meg, azóta a Vinca Minor Egyesület igyekszik évről-évre gondoskodni róla.

A 2019-es felújítási munkálatokat a Kovászna Megye Tanácsa támogatta.